Mit tud az adszorpciós szárító?
A legkiválóbb minőségű kompresszoroknál is szükséges a karbantartás, kisebb meghibásodás esetén pedig a javítás, szervizelés. A Ganzair Kompresszortechnika cég a megalakulása óta a kompresszor szervíz szolgáltatást fő tevékenységének tartja. A kezdetekben ez az általa gyártott és forgalmazott sűrített levegős berendezésekre vonatkozott.
Később aztán a vállalkozás a szerviz tevékenységet konkurens gyártók kompresszorainak javításával, és speciális berendezések átnézésével is kiegészítette. A különleges készülékek közé lehet sorolni az úgynevezett boostereket, gázkompresszorokat, CNG töltőket és turbó kompresszorokat. A márkafüggetlen kompresszor szervíz az év mindegyik napján, a nap 24 órájában elérhető. A sikert a rutinos, szakavatott, jól kiképzett szakemberek biztosítják, akik több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen. Ennek is köszönhető, hogy a vállalat a kompresszor szervíz piac egyik igencsak meghatározó szereplőjévé vált. Azt is meg kell említeni itt, hogy a szervizmérnökök rendelkeznek hűtve szárítók szereléséhez, regisztrálásához, kötelező éves felülvizsgálatához szükséges képesítésekkel. A Ganzair emellett foglalkozik az adszorpciós szárító készülékek forgalmazásával is. Mit is kell tudni ezekről a berendezésekről? Nos, ezek a nagyteljesítményű szárítók akár -70 Celsius-fokos harmatpont elérését is képesek lehetővé tenni. Sőt, ezek az elő- és utószűrő révén száraz és olajmentes sűrített levegőt garantálnak a tulajdonosnak.
A legprofibb adszorpciós szárító rendszerek 8 m3/h és 100 m3/h közötti kompresszor-teljesítményhez készülnek. A szerkezetek integrált elő- és utószűrővel, kondenzát leeresztővel és hangtompítóval bírnak annak érdekében, hogy az ezekkel történő munkálatok mindig problémák nélkül, egyszerűen és biztonságosan történjenek. Az adszorpciós szárító megbízható jellegét az is igazolja, hogy ennek a szárítóanyag szűrőbetét esedékes cseréjét egy speciálisan erre a célra kifejlesztett kijelző mutatja. Ezáltal a hozzáértők, szakik mindig tudni fogják, hogy mikor is kell a régi tartozékoktól megválni és beszerelni az újakat.