Jó látni, hogy a határainkon kívül rekedt magyarság nem fentről (tőlünk) várja el a segítséget, hanem maguk próbálják fenntartani magukat, megőrizni magyarságukat, identitásukat és ápolni hagyományainkat. Nagyon sok helyen ez a hagyományápolás még nem külső kényszer, vagy szervezet hatására valósul meg, hanem mindennapi emberek mindennapjait képezik. Számukra természetes, hogy a mezőn énekelnek, hagyományos szüreti bálokat szerveznek, vagy eljárnak táncházba csak azért, mert jó nekik ez. Vannak helyek viszont, ahol már egy kicsivel többet kell tenni azért, hogy a magyar népdalok, táncok, történetek fennmaradjanak, de tesznek érte. Akár intézményesített formában is dolgoznak azon, hogy a következő nemzedék is ismerje népünk hagyományait. Ilyen például a Vajdasági Magyar Folklórközpont, ami épp ezzel a céllal jött létre. Ez a szervezet a Vajdaságban élő magyar szakemberek, műkedvelők és egyszerű, a hagyományokat kedvelő embereket gyűjti egy csokorba. Ezek az emberek többnyire népművészettel, néprajzzal, népzenével, néptánccal foglalkoznak valamilyen szinten, művelik és (vagy) kedvelik azt. Ez az egyesület több okból is meg kellett alakuljon, egyik ilyen ok például az volt, hogy a szakmában jártasak az ilyen jellegű problémáikkal nem volt hová forduljanak. A megvalósulás által sikerült a szakmai színvonalat magasabb szintre emelni. Tehát, örömmel vesszük tudomásul, hogy nemzetünk él és élni akar, legyenek bármilyenek a politikai körülmények, nem felejtik el, hogy kik ők, honnan jöttek és tudjuk/tudjuk, hogy merre szeretnénk tartani.