Magyar népünk történelme igen nagy múltra tekint vissza, így a népviseleteink, hagyományaink, táncaink is az évszázadok során lettek olyanná, amilyenek, alakultak, fejlődtek, formálódtak. Természetesen az öltözékünkben lehetséges, hogy találunk ezer éves motívumokat, de javarészt a XIX. századi szabásokkal, mintákkal, formákkal találkozunk. A díszmagyar viselet V. Ferdinánd király idejében élte fénykorát. Voltak történelmi időszakok, amikor azt gondoltuk, hogy a feledés homályába vesznek ezek a csodás ruhadarabok, de az utóbbi években újra egyre többen fedezik fel őseink csodáit és szeretnének a nyomdokaikba lépni. A világ minden táján felbukkannak ismét a csodás matyó hímzések, amelyeket a mezőkövesdi asszonyoknak köszönhetünk, akiknek színes mintáikkal tarkított ruháik igazi Hungarikummá váltak.
A szebbnél szebb népviseleti ruháink mellett, a magyar néptáncról sem szabad megfeledkezni, a csárdásról, ami az igazi magyar életérzést közvetíti. A férfiak külön-külön rögtönzött tánccal kápráztatják el asszonyaikat, mintegy rivalizálva egymással, majd a férfiak és nők párban forognak. Színes, csodás elemekkel tűzdelt tánc, amit már csak a ragyogó népviseleti ruhák tesznek még csodásabbá. A csárdás mellett nem szabad megfeledkezni a magyarok más jellegzetes táncáról sem, mint a palotás, ami még ma is a bálok nyitótánca, amelyet az ünnepélyes, kecses mozdulatok jellemeznek. A mulatságok elmaradhatatlan tánca az ugrós volt, aminek számtalan változatát ismerhetjük, az ország különböző tájegységein.
Izgalmas, színes kavalkád, talán így jellemezhetjük legegyszerűbben a magyar folklórt, amelyet unokáink számára is meg kell őriznünk.