Danics Dóra lélegzetelállító produkciója!
Nem kérdéses, hogy a mentorok házában számtalan érzelemnek lehettünk szemtanúi. Nem volt ez másként Danics Dóra esetében sem, akik egyszerűen megfagyasztotta a zsűritagot és segítőjét a Bájoló című dallal. Ez a feldolgozás valóban sok érzelmet csalt a produkcióba, s nem volt kérdéses már az első percekben sem, hogy a versenyző bekerül-e az élő adásba, vagy sem. Danics Dóra egyedi jelleme is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a produkciója kellemes és egyben érzésekkel teli legyen. Az előadása valójában lendületes volt, ugyanakkor mélyreható érzelmeket közölt, amelyek láthatóan nagy hatással voltak a zsűritagra és a segítőjére is, akik pillanatok alatt elérzékenyültek a lány lágy és egyben erős hangjától. Az említett versenyző már az elődöntőben is kiváló teljesítményt nyújtott, ugyanakkor ez igaz volt a későbbiekben is. Danics Dóra kellemes hangját nagy valószínűséggel még sokáig élvezhetik a nézők, ugyanis egy kivételes énekesről van szó, akiről még biztosan sokat fogunk hallani! További információkért kattintson a weboldalunkra!