Az álló ventilátor jó társ a kánikulában
A hőingadozás magával hozza az emberek hőérzetének változását is. Tehát, ha meleg van izzadunk, ha hideg, akkor fázunk. A kettő közötti optimális hőmérséklet a legkedvezőbb az emberi szervezetnek. A levegő hőmérsékletének szabályozását a légkondicionálók felfedezése előtt és még ma is, az álló ventilátor egyszerűen képes szabályozni.
Az állandó magas hőmérséklet főleg a magas páratartalom miatt érződik elviselhetetlennek, amit a levegő keverése jelentősen képes enyhíteni. Erre való az álló ventilátor, ami nagy sebességgel és nagymennyiségbe kavarja meg az adott terület, helyiség levegőjét, így enyhítve a kellemetlenül magas hőérzetünket.
A technológiai fejlődés sokat jelent és kényelmessé teszi a használatukat. Az állítható forgássebesség révén, kellemessé tehetjük a testünket érő szél erősségét. A balra-jobbra történő folyamatos forgás pedig nagyobb teret fog be, így akár többen is élvezhetjük a kellemes levegőt. Az álló ventilátor könnyen összehajtható, így a tárolása is jóval egyszerűbb.